anyák napi gondolatok

Egész nap ez a bejegyzés tölti ki a gondolataimat, engedek hát a nyomásnak, és papírra vetem (hát, oda pont nem, de képernyőre) az anyák napi gondolataimat.

Nem szándékozom persze édi-bédi bejegyzést kerekíteni.

Isten áldja az édesanyákat, az enyémet különösen:D Mióta anya lettem, és főleg, mióta igazi családanya lettem, igazán értékelni tudom azt a sok munkát és törődést, amit kaptam eddigi életemben.

Divat az édesanyákat magasztalni, ugyanakkor divat őket hibáztatni is - kivéve május első vasárnapját. Divat lett önmagunkba nézni, és bevallani magunknak, hogy nem vagyunk tökéletesek, és divat felismerni a nevelésünk hibáit. Nem vagyok ám kivétel, én is voltam kamasz, kritizáltam a szüleimet, majd lettem bizonytalan felnőtt, s mikor depresszióból kerestem a kiutat, a megoldásnak hitt pszichiátert nem érdekelték az akkori gondjaim, rögvest a gyermekkoromban kezdett vájkálni, és diadalittasan mutatott rá az akkori tévedésekre, hibákra, amik az elkövetkezendő életemet tönkretették.

Büszkén néztem szembe a gondjaimmal, a "tönkretett" gyermekkorommal, és okoltam is szüleimet sok éven át. Voltak különösen nehéz időszakok, amikor kölcsönösen sokat bántottuk egymást anyukámmal, remélem, már túlléptünk rajta:D (Nekem különösen nehéz korszak volt az, nem is értem teljesen az akkori önmagamat, de a mentőangyalom, aki már a férjem, jött, és a korszak elmúlt.)

Hihetetlenül nevetségesnek érzem már, hogy 30-on túli emberek az édesanyjukat hibáztatják az elrontott életükért. Mindenki követ el hibákat, ezek is részét képezik a mindenkori személyiségünknek, de miért is kellene ezekkel foglalkozni? Miért nem a szépre koncentrálunk? Mert én rengeteget kaptam az édesanyámtól:

• szeretetet, mindig, feltétel nélkül;
• nagyon szép gyerekkori emlékeket: pl. anyukám mellett állok, és tésztát gyúrok, míg ő is, és "kisütjük" a végeredményt, fantasztikus nyaralásokat és rengeteg esti-mesét;
• kamasz- és felnőttkoromban bizalmat;
• rengeteg dicséretet (de tényleg, nehéz időszakaimban ezek tartották bennem a lelket, anyukám szinte belém szuggerálta, hogy bármire képes vagyok, különb vagyok bárkinél, és meggyőződésem, hogy e dicséretek miatt tudtam talpra állni, nemegyszer az életem során)
• önállóságot (hányszor hallom, hogy valakit emlegetnek, mint "bezzeganyát", aki "mit meg nem tesz a gyerekeiért" - nálunk ez máshogy működött, nem volt mártíromság, nem volt önfeláldozás, inkább szabadjára engedtek, hogy had' törjem be a fejem, máskor jó eséllyel nem fogom, valami ilyesmit szeretnék én is továbbadni a gyerekeimnek).

És még néhány dolog: anyukám mindig csinos volt (ma is az!), és jó volt büszke lenni rá, ma is az vagyok, mert odafigyel magára, az öltözékére, ruháira, körmére, hajára, mindenre :DD Nemrég leszokott a cigiről, szinte szétvet a büszkeség, hogy képes volt rá, iszonyú sok év után. Imádja az unokáit, és boldogan tervezgeti a közelgő (pár hónap!) nyugdíjas éveit, tele van tervekkel, nem siránkozik az idő múlásán.

Soha nem szól bele a gyereknevelésbe (persze nem is kell neki, mert egy pillantása elárulja, ha valamivel nagyon-nagyon nem ért egyet). Nem szól bele a párkapcsolatba sem, még akkor sem, ha valamit nagyon helytelenít (na jó, akkor azért beleszól, de óvatosan). Szerintem jobb anyóst kívánni sem lehet:)

És még nagyon sok jót tudnék róla írni. Miért foglalkoznám hát azzal, ami rossz volt, vagy nem úgy tette, ahogy én szeretném? Itt van a lehetőség, bizonyíthatok, ha valamit másképp csinálnék:)

Persze, ismerek családokat, akik mártíranyával, érzelmi zsaroló anyóssal, majomszeretettel nevelő nagymamával élnek és szenvednek együtt. És nagyon boldog vagyok, hogy az én anyukám különb, és soha ilyen gondjaim nem voltak.

És remélem, hogy az én gyerekeim is inkább csak a szépre emlékeznek majd..

alvás és napirend

Azt hiszem, kisgyerekes családokban ez az egyik legfontosabb kérdés: mennyit aludjon a gyerek? Nálunk is az, és általánosságban nagyon rosszul kezelem ezt a kérdést. Évek óta úgy érzem, hogy a gyerekek alvásigénye kisebb, mint az enyém. (Ezt általában reggel 6 és 7 között érzem a leginkább. )

Alvásigény:

• 0-3 hónapos korig: 16-20 óra naponta
• 3-12 hónapos korig: 11-16 óra naponta
• 1-3 éves korig: 12-13 óra naponta
• 3-5 éves korig: 11-12 óra naponta
• Iskolás korú gyerekek: 10 óra naponta

(forrás: antalvali.com)

Balázs 3 éves koráig minden éjszaka felkelt, átjött hozzánk (később már csak hozzám), és reggelig még párszor felsírt. Nos, 3 éves kora óta viszont talán ha 10-szer felkelt éjszaka (akkor is betegség miatt), gyakorlatilag nem is lehet felébreszteni, ha egyszer elaludt, ezért résen kell lenni, ha elbóbiskolna az esti tv-zés alatt, nagy munka a szobájába beirányítani.

Kristóf mostanában hajlamos volt elbliccelni a délutáni alvást, és vagy egyáltalán nem aludt, vagy este 6-7 körül dőlt ki, ami mondanom sem kell, teljesen felborította a napirendünket, a kedélyét, mindent. Sok helyen és sok blogon is találkoztam ezzel a gonddal, hogy a 2 év körüli gyerekek nem alszanak délután. Ugyanakkor a délutáni, esti hisztik, éjszakai felsírások, összevissza ébredések alapján úgy gondoltam, hogy nem pihen eleget. 9-10 óra alvás tuti nem elég.

Úgyhogy változtattunk. Pár hete már elég részletes és viszonylag kötött napirendünk van. Reggel 6-7 körül kelünk (sajnos ezt nem tudom kivédeni, pedig úgy lecserélném a számokat 8-9 körülire), öltözés, reggeli és Elmo:)) Elmo kb. 9-ig tart, vagyis ez egy elég masszív tv-zős időszak. Én ezalatt megfőzöm, mosok, teregetek. Aztán tízóraizunk, öltözünk, és fél 10 körül elindulunk sétálni, játszóterezni. Mióta ilyen jó az idő, a közelünkben lévő Robinsonra járunk - imádom, hogy bekerített (ez Bp-en nem lenne nagy szó, mikor ott laktunk, lépten-nyomon különböző méretű, de zárható, bekerített terekkel találkoztunk, hát ez itt felejtős), elég nagy, és rekortán (vagy nem, de hasonló) borítása van a tér egy részének. Nem mellesleg jó távol esik az autóktól (kevéssé távol a kutyásoktól, akik nagyon ritkán szedik össze a piszkot a kedvencük után, és még jó büszkék is rá). Itt aztán hajtépés, rohangálás (Zalánnak is), játszás zajlik - Kristóf imádja a gyerekeket, Zalán még a felnőttekkel is kijön -, és olyan fél 12-12 körül elnéptelenedik a játszi. Megyünk haza mi is, még egy kis dombmászással fárasztom a nagyobbikat, és kész:)

Ebéd, és 1 azaz egy (a napi utolsó:D ) Elmo után besötétítek, leteszem aludni Kristófot. Egy vagy két mesét olvasok, és Kristóf már mélyen szuszog is. És ennyi! És én hülye nem jöttem rá hónapokon keresztül, hogy a teljes sötétítés a megoldás! Aztán Zalán is csatlakozik valamikor, attól függően, hogy aludt-e már aznap 1, de akár 3 órára is. És Kristóf is legalább 2, de néha 4 órát is alszik. Ami nem befolyásolja az amúgy változatlan éjszakai alvásmennyiségét.

Vagyis hónapokon keresztül kialvatlan volt a gyerek? Nem tudom, fogalmam sincs, azt tudom, hogy a napirend jót tett nekünk. A délután már csak az övék, játszunk, festünk, sütit sütünk, éneklünk. Így sokkal több időm jut rájuk, az alvásidejük pedig elég a házimunkára és másra is:D

Úgyhogy a 10 hónapos Zalán 13 órát alszik naponta, a 2 éves Kristóf pedig 12-t:)

Jah, ami még segített, hogy felismerjem, hogy nem kipihent a nagyfiú: ha álmos, elkezd kancsítani, pont, mint az anyja :/ (méér' nem a nyelvérzékemet örökölte?)

művész:)

Tudom, hogy véletlen, de a minap Kristóf ezt rajzolta a krétafalra:

Én egy kalapos hölgyet láttam bele, Balu pedig madárijesztőt. Tudom, hogy véletlen, én amúgy is mindenbe belelátok dolgokat: felhőbe, árnyékba, függönymintába. De akkor is, mindig megdöbbentem, amikor ránéztem, és mivel a konyhából pont oda lehet látni, sokszor ránéztem.

Mindenesetre szépen kanyarítja a vonalakat a művész úr, és általában mindig meg is mondja, mit rajzol: "biciglit, elmót, ázikót" (kalapos hölgyet vagy madárijesztőt nem említett :DD )

kötött sapka

Nagy halmozója vagyok a kézimunkás újságoknak - időnként persze mindent leselejtezek, elhagyok, köszönhetően a sok-sok költözésnek is, mégis, hosszú idő óta először kötöttem valamit az Amelie-ből. Tavaszi sapkát, Zalánnak Hát nem lett tökéletes, finoman szólva, túl nagy tűvel kötöttem, 3-as helyett, 4-essel, de annyira édesen áll neki, nagyon szeretem, és a szeles tavasz miatt pont ideálisan védte a fülét, homlokát.

Érdekesen kellett kötni, először a 2 fülét, majd felszedni a homlokra szemeket, az egyik fület, tarkórészre szemeket, másik fület, és a végén hátul összevarrni. Először lustakötéssel kb. 5 cm magas rész (ezt szerencsére még 3-as tűvel kezdtem), aztán olyan 15 cm után fokozatosan fogyasztani kellett a szemeket, valahogy úgy, hogy: 5 sima, 2 szemet simán összekötni, 5 sima...következő sor: 4 sima, 2 szemet simán összekötni, 4 sima stb. A végén maradt kb. 5 szemen csak át kell húzni a fonalat, és pofás kis teteje lett.

És van egy horgolt táskám, ami nem szép, de sokat tanultam rajta, még a Barkafonal karácsonyi akciójában kezdtem el horgolni, aztán pihent jó pár hetet a dolog, és most befejeztem - ajándéknak azért nem adnám oda, de elég nagy hozzá, hogy az épp folyamatban lévő - egyik - kézimunkámat benne tároljam.

húsvéti dekoráció

kisgyerekkel:D

Nagyon jó mulatság Kristóffal alkotni. Bármit elkezdek, és csak megemlítem neki, hogy van-e kedve csatlakozni, már rohan is a konyhába, letelepszik és várja, mit készítünk.

Most ezeket csináltuk: először is egy ágat - már jó régóta hányódott itthon - befestettünk zöldre, aztán színes gyapjúból kis galacsinokat készítettü

nk, és felragasztottuk az ágakra. Kristóf ezúttal a festésen kívül a ragasztózásból vette ki a részét (a galacsinok kifogtak a pici ujjacskákon), az nagyon menő, főleg, mert újdonság.

Aztán péntek délután - Zalán alvásidejében tudunk ilyeneket

művészkedni - wc-papír gurigákat festettünk be, amiket aztán feldaraboltam, tojás-alakúra nyomkodtam, és zsinórra fűztem. Kristóf pedig helyet keresett nekik az águnkon.

Most mutattam meg neki a vízfestéket - kivehető kis korongok, így nem maszatolódnak össze -, ez is bejött, 40 percen keresztül festett elszántan Kristóf. Nagyon komoly alkotás született, látni kell a művészi átélését:)

A maradék befestett gurigákat szintén felcsíkoztam, és összefogva, összeragasztva a csíkokat virágokat formáztam, összefűzöm őket, és a gyerekszoba ablakát díszítik majd.

bónusz röhögés video

Áprilisban még mindig fél óra

a készülődés egy-egy sétához. És ezt onnan számítom, hogy fél 10-kor szólok, hogy megyünk sétálni, gyerekek, elkapom Zalust (Kristóf szerint "Zalusi") , peluscsere, öltözés, kabát is. Aztán Kristófot elkapom, megpróbálom meggyőzni, hogy peluscsere, öltözés, szép szavak, kérlelés, lefogom a pelenkázón, és erőszakkal megejtem az öltöztetést, aztán letörlöm a könnyeit. Innentől már csak 2 hisztiroham van, Kristófnál a cipő és sapkafelvétel, és bónusz 2 most már Zalánnál is, cipő és sapkafelvétel alkalmából.És ebben a fél órában nincs benne a táskabepakolás (inni- és rágcsálnivaló), az én felöltözésem, elpakolás. Csak kizúgunk valahogy a lépcsőházba, a pincéből előkotrom a gyerekkocsit, (esetleg motort, homokozófelszerelést; nem, nem visszük a szánkót, porszit, satut ma sem), Kristófról ma bónuszként egy biciklit kellett lefejtenem, mert idióták a pincefolyosóra állítják, lusták kulcsot másolni a biciklitárolóhoz, tehát egy felnőtt bicaj borult a fiúra, szerencsére inkább csak megijedt. Persze Zalán a pár másodperc alatt, míg Kristófot megszabadítottam a bicajtól, megpróbálta azt megszerelni, és össze is olajozta magát. A citromsárga plüss kabátját. Hurrá!De ha mindezeken túl vagyok, már csak pár lépés, és kint vagyunk, és ott már nincs nagy gond:D
Kitolom a babakocsit, letörlöm a (könnyeimet) izzadságot, megigazítom a hajam, fogom Kristóf kezét, és sétálunk, játszizunk, minden rendben. Ma is csak egy földönfetrengés volt, amikor is elegánsan átléptem a fekvő fölött, és 2-3 lépés után már "anyaaa" ordítással szaladt felém a lázadó, és folytattuk utunkat. Rengeteget beszélgetünk, Zalán menetrendszerűen szundít egyet. Igyekszem Kristófot jól kifárasztani, hogy meglegyen a délutáni alvás.Néztünk "kukást, jatojt", (traktort) "engejt" (úthengert), volt egy néni, aki anyukám-korbeli, ködben, hunyorogva hasonlít is rá, Kristóf lelkes "mami" kiáltással üdvözölte. Nézünk gyerekeket, virágot, buszt, és megbeszéljük az élet dolgait. A nap csúcspontja ez a másfél-két óra. A játszikról viszont külön bejegyzésben írok, mert rengeteg mondanivalóm van róluk, és mindjárt jön haza Balázs, ebédelünk. Utána alvás:D
És most már komolyan jöjjön a tavasz, mert egyre több ősz hajszálam gyűlik, gyanítom, hogy az öltözködések alkalmával szerzem a 70%-ukat.

Balázs

... versenyez. Teniszversenyekre járunk kollektívan, az egész család. Valaki próbált már egy Suzuki Swiftbe belepakolni egy 5 tagú családot? Hátul a - most már - 2 gyermekülés betölti szinte az egész ülést, valahogy a fenekem bepréselem (fogyózni kell, fogyózni fogok mantrázások közben), de a vállam reménytelenül nem fér be a két ülés közé. Jó lesz a nyaralás, már előre röhögök rajta:DD
Nemrég a mindjárt 10 hónapos is nagy babákhoz illő gyerekülést kapott. És kaptak mindketten egy-egy biciklis ülést a felnőttek bicajára, már két nagy kirándulást is tettünk, aminek köszönhetően a fiúk kaptak egy kis színt (nekem a 10x-es napmennyiség sem lenne elég egy kevés színhez, amiben reménykedhetek, hogy nyár végén már nem leszek "annyira" hófehér.
Nagyon jó móka a bicajozás, elég sok bicikliutat kialakítottak Nyíregyházán, bár 2 éve, mikor átadták nagy büszkén az X km-nyi kerékpárutat elég jókat röhögtünk, mert ennek a kerékpárútnak a 90%-a úgy készült, hogy elhasználtak némi sárga festéket és ezzel mázolták fel a korábban már nyilván meglévő járdákra, hogy ez mostantól bicikliút is. (a maradék 10% a járdák akadálymentesítése a bicajosok számára) Persze ez is sokkal több, mint a semmi, csak a fene nagy büszkeségnek nincs sok értelme.


Szóval Balu közben versenyez, és mi járunk - egyelőre - Debrecenbe, ahol szurkolunk, a babákkal pedig szétnézünk két meccs között. Túl sok időt nem töltöttünk még ott, mivel Balázs még erősen a bemelegedős fázisban van, hiába, szokni kell a versenyzést is, nem úgy megy, ahogy ő gondolta, hogy hát akkor most letarolok mindenkit. Egyelőre nagyon nagy a versenyláza, de javul, eddig 3 meccset játszott, az utolsón már eléggé magára talált, de szerintem még legalább 2 hónap kell ahhoz, hogy ne remegjen meg a kezében az ütő, akármilyen ellenféllel találkozik is.
Viszont a csalódás sok elkeseredettséget, szomorúságot okoz Balázsnál, és anya - mint pszichológus is egy-személyben - próbálja ezeket is valahogy feloldani. (azaz én) Nem tudom sokszor, mi a jobb, lelket önteni belé, telebeszélni a fejét, dicsérni vagy épp lecseszni, hogy szedje már össze magát végre! Igazából úgy tűnik, hogy mindig más taktika jön be, és igen, Balázs azt mondta, sokat segít neki, hogy nem engedtem soha feladni a dolgokat. Akármilyen rosszul is ment neki valami. Úgyhogy a sok dicséret mellett létjogosultsága van a szidásnak is. De leginkább a figyelésnek, és támogatásnak, jelenlétnek.
Most szombaton ismét verseny, ezúttal itthon, hiányozni fog a kiruccanás: jók ezek a szombatok, együtt vagyunk, sokat beszélgetünk, és nem rohanunk a dolgunk után. A dolgunk persze megvár, és halmozódik, de csak ritkán idegesítem magam ilyenek miatt.

Kristóf

26 hónapos múlt. Sokat változott, változik.
Igyekszem vele külön programokat szervezni, és sok helyre elmenni, hogy oldjam egy kicsit a "félénkségét".
A kísérlet felemás eredménnyel zajlik: a felnőtteket továbbra sem szereti, sőt, általában nem is áll szóba velük, a babákat szereti, az egykorú vagy idősebb gyerekeket viszont imádjaHa valaki agresszív vele, akkor otthagyja az illetőt, soha nem láttam még, hogy visszaütött volna, inkább keres magának más elfoglaltságot. Most például legóznak Zalánnal, illetve Zalán rombol, Kristóf menekül. Ha viszont talál egy játszópartnert végre, akkor bolondozik vele megállás nélkül, legszívesebben a másik kissráchoz - kislányhoz szegődne örökre. Még mindig utál öltözni, pelenkát cserélni, és úgy általában bármit, amire megkérem. Elsőre még akkor is nemet mond, ha szereti azt a valamit. Kedvence a "Dobd el a pelust, Elmo", amit Ramiéktól kapott szülinapjára, azzal tudom felcsalni a játsziról. (és persze a szobatisztaság egyáltalán nem érdekli)

Az óraátállítás óta ismét csak egyszer alszik, igaz, akkor 11-12 órát (Zalánnal egyetemben), és nagyjából egyszer ébred, inni.
Szeret enni, továbbra is, és ma először egyedül megevett egy egész joghurtot mindenfajta lecsöppenés vagy maszatolás nélkül. 14,5 kg és 94 centi (iszonyat sokat nyúlt mostanság, de a pocakja változatlan méretű)

Szeret elmélyülten molyolni magában, olvasni, legózni, autózni, labdázni, rajzolni. Egyedül csúszdázik, mászókázik, nagy csodálatot vív ki ezzel a játszin a gyerekek között (felnőtteknél is, bár van, aki rémüldözik.)

Kevesebb, sokkal kevesebb a hiszti mostanában, bár a délelőtti hazajövetelt soha nem ússzuk meg, szinte már bejáratott pontjaink vannak, ahol földhöz vágja magát. A legújabb módszerem, hogy nem veszek róla tudomást, nem kérlelem, nem terelek, nem beszélek hozzá, otthagyom. Még mindig utánam jött:DD
(nemrég egy néni megpróbált észt osztani nekem egy ilyen helyzetben, nagyon keményen lehülyéztem, nem vagyok magamra büszke, de belefojtottam a szuszt legalább)



Nagyon sokat beszél, szeret táncolni, és soha nem produkálja magát, ha kérem. (Pedig csak magunk között kérem, de akkor sem!)

Zalán

Mindjárt 10 hónapos a hatalmas nagyfiú. Tényleg nagy, hosszra is, 74-es ruhákat hord, amiket Kristóf csak 1 évesen. És már a pocakja is "nagyfiúsodik", karja, lába, arca is kerek, nemhiába, szeret enni ő is. Családi vonás, persze:)

Evett már sült husit is, lelkesen cuppogott rajta, sajtos tésztát (durumot, tojással még nem zaklatom), és időnként a krémleveseinkből is kóstol, amit nem tejszínnel, hanem tejföllel készítek. Pl. fokhagymakrémleves - elsöprő sikert arat a pasiknál.
Úgyhogy kezdünk - kis lépésekkel - kitörni az anyatej-babakaja-tejpép szentháromságból, aminek én nagyon örülök. Lehet, hogy szép lassan megint csak tudunk együtt enni.
Nagyon jók a közös kajázások, ilyenkor jönnek fel olyan dolgok, amik mindannyiunkat érintenek. Pl. hétvége, nyaralás, mit együnk :DD és társaik, egyébként valakinek mindig kiabálni kell a fejleményeket, viszonylag ritkán találkozunk mind az öten egy helyiségben. (persze, erősen túlzok, a legkisebbek még nem igazán nyilvánítanak véleményt, de Balázsnak néha annyi a dolga, mint egy vezénylőtábornoknak - hülye hasonlat, tudom -, legalábbis úgy csinál, mintha annyi lenne).

Mostanában nem hordozom Zalánt, fáj a hátam, és ráadásul folyton ficereg és le akar mászni. A játszótéren is, kotor négykézláb, hirtelen ezer dolgot akar csinálni, majd ha megnyugodott, leül, és kedvenc időtöltésének hódol: eszik, ezúttal homokot.
Babakocsiban viszont elnézeget (van ez a sportbabakocsi, amiben ráadásul kifelé tolom, mert csak úgy lehet, bizonyos helyeken most megköveznének XD ), minden érdekli, természetesen. Szeret hintázni. Szeret elaludni - majdnem - benne, és felébredni rögtön, ha kiveszem belőle.

Szereti Elmót. Ez a valami hihetetlen Elmo-hisztéria nálunk, nemhogy csillapodna, új áldozatot szippantott be. Zalán megbűvölten tapad a tv-re Elmo-időben.

Már ő is építőkockázik, a plüssöket, macikat nagy ívben hajítja el magától (bár néha megrágicsálja) és férfiasabb játékok felé fordul. Autók is jöhetnek ofcoz.

Apára nevet, ha megjön végre, apával a fürcsi közös időtöltés, mindig, minden körülmények között, és akkor az jó. Első - és egyetlen - szava apa, ez már tuti.Máskor csak anya a jó. És anya tejcsije. Kristóf is jó, mert Kristóf szórakoztatja őt, ugrál rajta, a fején is, de neki ezt szabad, takaró alatt bujkálnak, szorongatják egymás kezét.

Kedvenc még a kipakolós Zalán, a papírlopkodós, tépős és evős Zalán, a porszívó-fan Zalán, mindent magára borítós Zalán, a dobolós-ütögetős-mindegymitcsakminélhangosabban Zalán.

Az alvásról legszívesebben nem is szólnék, mert szót sem érdemel. Néha-néha jól alszik, egyre többször nem. Ő is rúgja le magáról a takarót, és bújik és szopizna egész éjjel. Szeretnék már Jancsival együtt aludni. Csak mi ketten. Bízunk menne, hogy a bunkeres emeletes-ágy olyan vonzerő lesz a srácoknak, hogy támogatni fogják a különalvást. Ők aztán bújhatnak majd egész éjjel egymáshoz. (Legalább merek álmodni!)

Amíg ezeket leírtam, Zalán megszerezte a banánturmixos poharát, és szétterítette annak tartalmát a nappaliban. Jutott belőle a ruhájára, a takaróra, az egész padlóra, a szekrényre és a falra is! Isteni szerencse, hogy tegnap este átvittem a szőnyeget a gyerekszobába tisztítani és száradni. Így az most tiszta és száraz. A banános incidens után pedig a legkisebbnek volt egy kis ideje beleszorulni a bili szék részébe, mint úszógumi, ölelte át a merev és szúrós műanyag szegényt, ami miatt nagyon üvöltött (nem tudom, Kristófnak volt-e része benne, mert hangsúlyozottan közömbösen nézett erre-arra). Hülye időjárás, hogy esik is és nagy szél is fúj, majd csak délután megyünk le.

Tehát Zalán: édes, bújós, élénk, barátságos, akaratos, erős és okos 10 hónapos.

és megint itt

Azért nem semmi napok vannak mögöttünk.

Kiderült, hogy csak kihordtam lábon egy tüdőgyulladást (ilyen kemény vagyok), nagyon szúrt a mellkasom, és sokat köhögtem, kénytelen voltam dokinál vizitelni egyet: bár gyógyulóban vagyok, gyógyszert kell szednem:/

Aztán: a hülye blogger megint kukacoskodott a tárhely-kapacitásommal:/ Megpróbáltam webhelyről képet feltölteni, lassú volt, és nem tetszett a felbontás (biztos kisebbre kellett volna állítanom, de nem jöttem rá elsőre, hogyan), aztán töröltem képet, hogy majd visszarakom alacsonyabb felbontásban, de nem segített. Töröltem, és mégsem szabadult fel tárhely. Pedig MINDENHONNAN kitöröltem a képeket. Hihhetetlen:/

Úgyhogy most egy másik felhasználónéven írom a blogot. Szerencsére ezzel lehet még játszani. Van viszont néhány korábbi bejegyzésem, amit töröltem, (mert a képeket eltávolítottam, nem gondoltam, hogy 2 hétig ezzel fogok játszogatni), azokat is szeretném visszaállítani valamikor.

És amúgy is: keveset ülök gép előtt, nagyon. Jancsi meglepett - közelgő szülinapom alkalmából - egy experiával, ami nemcsak gyönyörű és okos, de napi 2-3X 15 perc netezéssel az okostelómon teljesen elvagyok, és sok-sok időm szabadult fel, amit eddig a gép előtt ülve és olvasgatva töltöttem el.

Pedig Jancsi utálja, ha netezek, és mégis megvette nekem ezt a kis édest. Olyan nagyon boldoggá tett:)) Blogírásra viszont nem használtam még, mert a fotók nagyrészt az asztali gépre vannak felrakva, minden egy helyen. Szóval szeretem. Nagyon:)

És amik történtek, dióhéjban:

Zalán elindult (9 hónapos és 8 napos korába). Ma 14 lépést tett önállóan.

Balu túl van első igazolt játékosi versenyén - hmm.. ezen még lesz mit dolgozni:)

Kristóf félénksége kezd javulni: gyerekekkel már nagyon barátkozó. A játszin, ahová járunk - mindennap - már elég jó kapcsolatokat épített ki! Csak a felnőttek ne lennének! És rengeteget beszél.

A fiúk bicikliülését hétvégén hozzuk el, jó kis bicajtúrákat szeretnénk.

Megvan a nyaralásunk célpontja, az időpont még kérdéses.

És Jancsi elkezdte szerelni a fiúk emeleteságyát (nem összeszerelni, hanem ő csinálja az egészet a tervezéstől a lakkozásig), 1-2 hónap és készen lesz.

A részleteket holnaptól!