Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

17.5.13

Utálom,

amikor a 25 éves - srác és autó is, egyenként - majdnem elüt gyerekestől, és mégcsak bocsánatot sem kér. Nem is int. Rám se néz.

Amikor a bicikliúton nem lehet közlekedni, mert tele van gyalogossal. Vagy kinő rajta egy bokor - gondolom  hirtelen, egyébként csak kivágta volna valaki.
(És, ha  már itt tartunk, utálom, amikor a bicajos a járdán megy, holott az ellenkező oldalban van kiépített bicikliút is, vagy ha főútvonalon teker, a "Kerékpárral behajtani tilos" tábla ellenére, és a párhuzamos utca is kerékpárút.)

Amikor a játszótéren egy szemétkupac fogad, okádni tudnék, cigisdobozok, műanyag poharak, borosüvegek szétdobálva, két félig üres/vagy tele, de nem,.most konkrétan üres pohár a mászókán van fenn, hogy az élelmes gyerekem azonnal megtalálja.
(És nem vagyok hajlandó játszótér takarítással kezdeni a reggelt, inkább átmegyünk egy másikra, illetve mennénk, ha a város nem szedte volna le a csúszdákat javítani (??) még valamikor ősszel-télen, egyet konkrétan már több, mint egy éve, mert felújítják őket, de könyörgöm, május van, mikor használják a gyerekek? Télen? Ha felnőttek?)

Ezek csak a mai idegeskedéseim voltak, reggel fél 9 és 10 óra között. Ahogy ezeken gondolkoztam, jött több is, csőstől, de mivel nem aktuálisak, átlépek rajtuk. Vagyis túlteszem magam rajtuk, vagy igyekszem túltenni, mert mintha mindenhonnan csak árulás, pletyka, rosszindulat jönne - felém is és mások felé is, pedig annyira nem törődök már senkivel, és még így is megtalálnak. Ahogy látom - nem nagyon látom, mert több 100 olvasatlan blogbejegyzés vár rám -, más köszöni, megvan, mindenhonnan csak a derű, a szívecskés üzenetek jönnek. Irigy vagyok.

3.5.13

Kristófról pedig szinte csak jókat

lehet mondani. Szerintem fura lehet, hogy kevesebb a gond vele, mint egy átlaggyerekkel. Úgy értem, hogy olvasok blogokat, sőt, időnként a való életben is látok gyerekeket, akik folyton dacolnak. Azért se, semmi se, és itt van az autista Kristóf, aki többször mond igent, mint nemet, és nagyon szépen tudja a dolgait, ha számítógépezés van, akkor időzítőt állítok be neki, és nincs olyan, hogy méééég egy kicsit, meg még ne legyen végeeeeee, hanem óracsörgésre zárja le a notebook tetejét. Haláli jó fej.

Voltunk mostanában IQ vizsgálaton a Szakértői Bizottságnál, és Ados-vizsgálaton. Nagyon ügyes volt, talán majd leírom, hogy milyen, de ehhez idő kell, mindenesetre iszonyú büszke és boldog vagyok, mint ahogy a pedagógusai is, és nem győzöm csodálkozni, hová el nem értünk egy év alatt.
(Persze az is kiderül - főleg ilyen vizsgálatokon, ahol nem a megszokott környezetben van -, hogy milyen nagy az elmaradás is, és hogy mennyire más ő is a kortársaihoz képest, pedig ezeket én már észre sem veszem. Nem kell nagy dologra gondolni, de a vizuális ingerkeresés, a beszéd nem helyes használata, a kapcsolatteremtési nehézségek, igyekszem majd ezt is rögzíteni.)

Az ő kritikus pontja az evés - nem akarok hinni a fülemnek, hogy az oviban miket meg nem kóstol -, a társakkal való kommunikáció, a várakozás(i képesség hiánya).

A legaranyosabb, hogy használja a köszönömöt, bocsánatot kér, sőt általában így: "Bocsánat anyámkám!", és általában mindent így becéz, bácsi helyett bácsikám, ha öregebb, papámkám, illetve nénikém és mamámkám.
És a legjobb a hihetetlen fantázia, ami egy újabb sztereotípiát cáfol meg, az autisták nem fantáziátlanok, egyáltalán, sőt néha már az álmait is meséli Kristóf, és egy képről a minap nagy szöveget adott le elszabadult papírsárkányokról, szakadt zsinegekről és óriási viharról - a képen mindössze egy papírsárkány volt, a gazdája nélkül.

Nemalvós

A kicsi Zalán már megint felkelt hajnalban, és fent is maradt úgy 2 órára. Borzasztóan mérges vagyok ilyenkor, ezt sehogy sem bírom kezelni, most is, mivel hajnalban aludt vissza (6-kor), 9 után kelt, úgyhogy ugrott a fejlesztés, én olyan vagyok, mint aki egész éjjel bulizott, egész nap használhatatlan és nyűgös és ideges leszek, és óriási szerencse, hogy férj elviszi Kristófot reggelenként az oviba.
Szóval mérges vagyok, úgyhogy gyorsan lajstromozom, miért is kell örülnöm.

Mert kell, Zalus nagyon szépen fejlődik. Nem meglepő már, hogy nagyon okos, kitartó, imád tanulni, naponta hozza a kis székét, asztalkáját, egy csomag puzzle-t, meg a fejlesztőjátékait, és nyüstöl, hogy dolgozzunk vele.
A napirendi kártyákat egész szépen kezdi használni, tornán gyönyörűen együttműködik, és megjelentek az első szavak. Nem mindig kommunikáció formájában, inkább csak mondogat, ismétel, de ezek akkor is szavak, lesz ebből beszéd is, és ennek nagyon kell örülni.
Észreveszi már a környezetét, az ismerős embereket szereti.
Időnként bilit használ, ülve, állva, de azért még rendesen megy máshová is a termés. De haladunk itt is.

Ahogy Kristóf, Zalus is úgy 1,5 év kihagyás után folytatja ott az életét a családunkkal, ahogy anno kilépett belőle. Tehát van elmaradás, időnként elég nagy is, de most már Zalus is fejlődik, nem kell azért harcolnunk, hogy észrevegyen és elfogadjon bennünket.

A hisztirohamok mérséklődtek, de kell majd nagyon az úti napirend, mert itthon szépen boldogul, de ha kilépünk az ajtón, nem feltétlenül érti, hogy mi vár rá. Imád ugyanis kint lenni, de nem mindegy, hogy milyen módon, elkezdett motorozni, és nagyon szereti, ha a biciklimen hátul utazik, de a többi ellen (autó, gyalog) sikítva tiltakozik. Komolyan, zárt ajtókon keresztül is több km távolságra hallani.


Ami némi aggodalomra ad okot, az a fülbefogás, "indok nélküli" megrettenés és sikítás.

Mindjárt 3 éves, és mondjuk 2 évesnek felel meg fejlettségben, kivéve a mozgását, ami rendkívül jó, és persze a testi fejlettség is rendben van (pocak, husi és társai).

De a legjobban azt szeretem, hogy átlag 10 percenként szükségét érzi, hogy idejöjjön hozzám és megszorongasson.
Apa pedig azt szereti, hogy repül hozzá, akárhol, akármikor meglátja, ő lett a kedvenc, a szórakoztató- és játszófelelős, és az elmúlt sok-sok hónap semmibevevése után nagyon jól esik neki. (és nekem is, hogy végre nem én vagyok a kizárólagos ember a szemében).


2.5.13

Igazán nem gondoltam,

hogy tavasszal nem írok egy bejegyzést sem, de hát ez van. Az egy hét alatt, amíg - talán - tavasz volt, betegek voltunk, majdnem mindannyian.

Pedig már megint rengeteg dolog történt, a legtöbbje szuper, legalábbis amit tudunk befolyásolni valamennyire. "Sajnos" mostanában jobban követem a politikát, és ez időnként depresszióssá tesz, de úgy kell nekem.

Mindenesetre a fiúk nőnek - Balázs szerencsére nem annyira -, mi felnőttek pedig hízunk. Elég elkeserítő, mióta összeházasodtunk, mindketten felszedtünk egy-egy 20-ast. Hogy lehetek dagadtabb, mint amikor Zalánnal szülni indultam, igazán nem tudom. Mindenesetre most tornázok, és igyekszem diétázni, de valahogy nem megy. Sajnos most is a konyhában ülök, és az életem 80%-ban - feltéve, hogy nem alszom - itt vagyok, és hát igen, az állandó nassolás lehet a fő ok, hiába eszem már keveset, azt egész nap teszem.
De akkor is lefogyok, tegnap 3 órát bicajoztunk, ma alig bírok lábra állni, el is tűnt 1,5 kg, kár, hogy erre az erőfeszítésre csak igen ritkán vagy
ok képes.

Röviden, Balázs karján egy hét gipsz volt, egy balul sikerült focivédés kapcsán - rándulás vagy zúzódás vagy a záró szerint "valamilyen törés vagymi", nem én voltam vele, hanem nagyapja, létezne, hogy azért írnak törést egy sima zúzódás helyett, mert az több pénzt hoz a kórháznak? Költői a kérdés, sajnos már tudom, hogy minden létezhet.
Azért az durva, amikor egy ismerős meséli, hogy a barátnője a csecsemőosztályon dolgozó nemtomki, és nekik sosem kellett pelenkára, kenőcsre, krémekre stb. költeni, mert azt a barátnő mindig hozott.
És ugye, aki szült már, tudja, hogy számolva kapják a babák a pelenkát, talán hatot egy napra - haha -, kenőcs, nedves törlő, semmi nincs, mindent otthonról kell pótolni. Most már legalább tudom, miért.

Ezenkívül megvettük júniusra a repjegyet Angliába Balunak, egy hónapig lesz egy régi jó barátéknál, elmondhatatlanul izgulok, de tudom, hogy jó lesz, és tapasztalatszerzésnek, nyelvtanulásnak sem utolsó.
És a barátnővel esküvőn voltak, kár, hogy nincs fényképem még, nagyon szépek lehettek együtt, csupa jót hallottam vissza.

Most pedig már itthon vannak a kicsik, még gyártanom kell szappanbuborékot, és a csokis rizsfelfújtat kell befejeznem, mert Balázs pl. annyit eszik, mint 2 felnőtt, és lassan hazajön.